Aranyat érő szegfűszeg

A legidősebbek még arra is emlékeznek, amikor gyógyszernek használták: görcsoldónak, amely elmulasztja a hasfájást, és még a kínzó fogfájáson is sikerül néha kifogni általa.
A középkorban patikában árulták, értéke az aranyéval vetekedett, különösen a nagy járványok idején, azok ellen csodaszernek hitték elődeink.

A praktikus hollandusok, miután kiderítették, hogy a szegfűszeg a -napjainkban Indonéziához tartozó – Amboyna szigetén (jelenleg Am-bon) terem, egyebütt sehol sem található, módszeresen nekiláttak, hogy a hatalmukba kerített szigeten mihamarabb fellendítsék a termelést. Felosztották Amboynát 4000 parcellára, s elrendelték, hogy mindegyiken 125 szegfűszegfát ültessenek.

A franciák által meghódított Isié de Francé (később Mauritius) kormányzója elhatározta, hogy kicselezi a hollandusokat, akik halálbüntetés terhe alatt tilalmazták a kincset érő szegfűszegfa kicsempészését. Fürge vitorlás hajójának sikerült észrevétlenül horgonyt vetni Amboyna egyik lakatlan öblében. A francia matrózok egy csoportja partra szállt, jókora mennyiségű magot gyűjtött össze, kiásott néhány facsemetét is, majd visszaevezett a hajóra, amely tüstént kibontotta vitorláit, és a lehető legnagyobb gyorsasággal elhagyta, Amboyna szigetét. Néhány esztendő múlva már szegfűszeg termett Isié de France-on.
Napjainkra a Magyarországra érkező szegfűszeg legnagyobbrészt Zanzibárbólés, Madagaszkárból származik.

A többször emlegetett fa, amelyen a szegfűszeg terem, igen magasra megnő – nem ritkán eléri a húsz métert is. Mielőtt a virágai kinyílnak, a rózsaszínű bimbókat leszedik, és a forró trópusi napon addig szárítják, amíg el nem nyeri ismeretes barnás színét. Az így keletkező fűszer nagyon sok illóolajat, továbbá gyantákat, növényi zsiradékokat tartalmaz. Jellegzetes szegfűszegillata kellemesen pikáns, íze kesernyés, ha szájpadlásunkhoz, ínyünkhöz érintjük, enyhén csípős érzést észlelünk. A főzés-sütés nagyon sok területén használják ízesítőnek a szegfűszeget – a kompótokon, tésztákon kívül, amelyeket bevezetőleg említettük, ízesíthetünk szegfűszeggel sülteket, mártásokat is.

MARHASÜLT, SZEGFŰSZEGES PARADICSOMMÁRTÁSSAL, BÉCSI MÓDRA

Hozzávalók:

  • 1-1,5 kg marhafartő
  • 1 kg paradicsom
  • 1 babérlevél
  • 3-4 répa
  • zeller
  • petrezselyemgyökér
  • 2-3 feketebors egészben
  • 8-10 szegfűszeg
  • citromhéj
  • kakukkfű
  • 1,5 dl fehér bor
  • 1 kiskanál cukor
  • só, bors
  • 1 evőkanál liszt
  • zsír

Tisztítsuk meg, és vágjuk apróra a zöldségeket. Sózzuk és borsozzuk meg a húst. A felhevített zsírban pirítsuk meg az apróra vágott zöldséggel együtt a hús mindkét oldalát. A paradicsomot vágjuk darabokra, egy kevés vízben pároljuk meg, passzírozzuk át, majd a fűszerekkel együtt tegyük a húshoz. Ezután fedő alatt két óra hosszat pároljuk, majd negyedórával a párolás befejezése előtt adjuk hozzá a borban elhabart lisztet is. Mikor elkészült, vágjuk fel a húst szeletekre, és a mártással együtt tálaljuk. Galuskával vagy spagettivel körűjük.

(Forrás: Halász Zoltán – Mesélő szakácskönyv)