A paprika útja

Főzés közben olyan magától értetődően nyúlunk a paprika után, mintha az idők kezdetétől fogva mindig ott lett volna a konyhaszekrényünkben és a kamránk polcán. Pedig más fűszerekhez képest aránylag késői jövevény hazánkban, valósággal regénybe illő utazást tett meg a fél földgolyón keresztül, amíg ideérkezett.

A paprika útja

Dísznövényként jutott el Magyarországra is, ahol először Széchy Margit kertjében díszlett a 16. század közepén, majd Batthyány Boldizsár nevelt paprikát azokból a magokból, amelyeket Clusiustól, a híres francia botanikustól kapott.

A paprika meglehetősen lassan hódította meg a magyar ínyeket: előszőr a 18. században említi egy füvészkönyv „törökbors” néven. Annál viharosabban terjedt el használata az egész országban a Napóleon által elrendelt „kontinentális zárlat” idején, amikor az addig használatos bors egyszerre eltűnt a boltokból, s az emberek előbb kénytelen-kelletlen, majd mind lelkesebben paprikát használtak helyette ételízesítő gyanánt. Ebben az időben kezdték az élelmes szegedi paprikakofák a közönség igényeinek megfelelően „megszelídíteni” a paprikát a csipödésnek nevezett művelettel, ami abban állott, hogy a feldolgozást végző asszonyok csipkedéssel, majd rostálással különválasztották a paprika csípős részeit.

(Forrás: Halász Zoltán – Mesélő szakácskönyv)